2. Rész

Sziasztok! Bocsi, hogy ilyen későn raktam fel a következő részt, de mostantól igyekszem gyakrabban írni.

Nagyon szépen köszönöm a 63 megtekintést. Sok puszi! <3 ^-^

Reggel van. Sajnos. Bár valami miatt úgy érzem, hogy ez a nap más lesz mint a többi. Valami különos dolog készülhet és talán nemsokára meg is történik, mert egyre jobban érzem. De ez nem jó dolog. Na mindegy. Egyenlőre azt hiszem, hogy nem érdemes foglalkozni vele. Inkább készülődöm.
|zzzzzzzzzzz|
Csörög a telefonom. Ki lehet az ilyen korán?
×Bella×
Bella az. Miért hívhat? Remélem nincs baj?!
- Szia Bella!
- Szia Jane!
- Baj van?
- Hát igen egy kicsi...
- Mi az?
- Elestem a lépcsőn. Tudnál segíteni?
- Persze! De hol a lépcsőn?
- Itt nem messze tőletek... a nem is tudom milyen utcában...
- Nem lényeg tudom hol vagy! Mindjárt ott vagyok.
- Siess, mert nagyon fáj!
- Sietek!
Rohannom kell Belláért. Nem értem hogy eshetett el. Talán megcsúszott vagy ilyesmi. Na de most nincs idő gondolkozni. Azonnal indulnom kell!
Már látom őt!
- Bella!
- Jane! Köszi hogy segítesz!
- Szívesen! Ne hívjak mentőt? Fel tudsz állni? Segítsek?
- Megprobalok felallni... auuuu! Ez nem fog menni Jane!
- Rendben akkor segítek felülni a padra, aztán hívom mentőket! Gyere! Huh! Kapaszkodj!
- Köszi!
- Jóreggelt kívánok! Egy 15 éves lány valószínűleg eltörte a lábát a Csík utca lépcsőjénél.
- Fel tud állni?
- Nem.
- Mindjárt ott vagyunk!
- Köszönöm!

- Nemsokára itt lesznek! Ne izgulj!
|viiiviiiiviiii|
Megjött a mentő. Bellát betették a kocsiba. Mondták hogy menjek vele. Egy kicsit tétováztam, mert ugye suliba kéne mennem, meg anya sem tudja, hogy iskolán kívül vagyok. De biztos megérti,ajd telefonálok neki.
Beszáltam a mentőbe és az majdnem a kórháznál volt, mikor ismét megszólalt a telefonom....

1. Rész

Szerda reggel van. Mehetek iskolába. Repdesem az örömtől. Nem szeretek suliba járni (ki szeret?), mert folyton szekálnak a fiú osztálytársaim. Nem tudom miért,de már nagyon elegem van belőle. Persze nem mindegyik, mert vannak kedves fiúk is az osztályomban, akikkel nagyon jól lehet beszélgetni. Ne meg persze ott vannak az irritáló tanárok, akik folyton szivatják a diákokat. Na de persze nem ezért járok el suliba, hanem mert ott van a legjobb barátnőm. Ha ő nem lenne, nem is tudom, hogy élném túl az egészet. A neve Sophia és egy évvel fiatalabb nálam, bár egy osztályba járunk és nagyon jól megértjük egymást. Mindenből tudunk viccet csinálni és a legtöbből perverzség jön ki. Sokban egyetértünk és egész nap együtt vagyunk. Ebben az évben lettünk ilyen jóban mikor egymás mellé ültettek minket. Eredetileg egyikőnk sem bírta a másikat, de mégis nagyon jóban lettünk. De most már sietnem kéne, mert elkésem a pokolból. Lementem megreggelizni majd felkaptam magamra a ruháim és gyorsan elindultam a buszra. Sietnem kellett, mert ha lekésem mehetek a csuklóssal amin nincs vali meleg. Mert ilyen hidegben ki szeret a hideg buszon ülni. Pont elértem a buszt és pechemre nem volt egy hely sem. Állhattam egész úton. A városba érve, az első megállónál sokan szállnak le úgyhogy ott már le tudtam ülni. Persze arra az öt percre már le kellett ülni, de mindegy. Beértünk a pályaudvarra, ahol megvártam a másik barátnőmet és felmentünk a sulihoz. A mi osztályunk az ügyeletes a héten, ezért nem kellett ellenőrzőt mutatnunk. Beérve az osztályba a megszokott látvány fogadott. A fiúk megint "buzultak". Nálunk ez már megszokott látvány. De ha meglátná egy tanár nem tudom mit szólna. Az osztályban van egy fiú, aki nagyon tetszik, de nem szeretnék osztálytárssal közelebbi kapcsolatba kerülni, mert abból nem sűlne ki sok jó. Haza értem levágtam magam az ágyamra és megnéztem az értesítéseket. "Egy ismerősnek jelölés". Megnézem és egy ismeretlen fiú a neve Doni. Gondolkoztam, hogy visszajelöljem-e és végül úgy határoztam, hogy mit veszíthetek vele. Úgyhogy visszajelöltem. Két perc elteltével rámírt. Elkezdtünk beszélgetni, majd párhéttel később elmondta, hogy magyon tetszem neki. Nekem is nagyon bejött, mert nagyon aranyos és kedves volt. Eddig fiú még nem beszélt így velem. Vissza írtam neki, hogy ő is nagyon cuki és kedves. Megkérdezte, hogy járnék-e vele. Nem tudtam mit felelni, ezért azt mondtam, hogy nem tudom.

Prológus

"A nevem Jane. Egy 14 éves diák vagyok. Az életem egy mindennapi lány élete, de mint bármelyik másik lánynak vannak nehéz pillanatok, amiket nehéz elfelejteni."                                         

 Jane 

FacebookTumbl